Tizenkét nő egy férfias szakmából a nőkért
Jótékony céllal készült a RoadVasárNaptár


» Rendelés «

Személyes vásárlás lehetősége a BARhole Music Clubban (Budapest, Dohány utca 7.)

Történet


Különleges megmozdulással szeretné felhívni a figyelmet a méhnyakrák megelőzésére és a rehabilitációra tizenkét road nő, a RoadVasárNaptárral. Az értékesítéséből származó bevétellel a Mályvavirág Alapítvány munkáját támogatják, amelynek célja, hogy minél szélesebb körben tudja informálni a nőket erről a betegségről.

„A mi szakmánkra igazán nem jellemző, hogy monoton vagy unalmas. Szinte minden hétvégén más városban, de legalábbis más koncerthelyszínen vagyunk, így a mi életünk elképzelhetetlen naptár nélkül…” – ez adta az ötletet annak a tizenkét road hölgynek, akik elkészítették saját RoadVasárNaptárukat. „Férfias szakmát űzünk, de ettől még nők vagyunk. Nők vagyunk a mindennapokban, és nők maradtunk a munkánk során is. Ezt szerettük volna megmutatni, ez volt talán az egyik ok, hogy most mi álltunk a reflektorfénybe. De találtunk egy jó ügyet, hogy támogassunk egy alapítványt, így már rögtön értelmet nyert az egész megmozdulás, és fél pillanat alatt tizenkét nő egyet akart. Az pedig köztudott: ha egy nő akar valamit, biztos eléri a célját” – foglalják össze a road lányok naptáruk hátterét.

Olyan alapítvány kerestek, amely nőkkel foglalkozik, olyan területtel, amely akár őket, nőket is érintheti. Így esett a választásuk a Mályvavirág Alapítványra, akik „a méhnyakrákos nők gyógyulásáért és a megelőzésért” 2013-ban alakultak meg. Kifejezetten megelőzéssel és rehabilitációval foglalkoznak, hogy méhnyakrák miatt egyetlen nőt se veszítsünk el Magyarországon.

Sajtómegjelenések


A Calendar created for Charity


12 lady roadies draw attention to the prevention and rehabilitation of cervical cancer with a sexy calendar. All profits will go to the Mályvavirág charitable trust to raise awareness and spread information about this illness.

’Our profession is certainly not a boring and monotonous one. We spend most of our weekends in a different city or at a different venue, making life without a calendar utterly impossible for us’ - this was the basis for the idea for the 12 ladies who created the calendar titled RoadVasárNaptár(RoadieSundayCalendar)

’Our line of work is a rather manly one. Nonetheless we are women in our day-to-day lives and remain women in our jobs as well. This is what we wanted to show everyone and perhaps this is one of the reasons that now we are the ones standing in the spotlight. This charitable cause gave the twelve of us a good reason to put the whole thing together swiftly - It is common knowledge that if a woman wants something she will get it.’ -summarize the girls.

They looked for a charitable trust that deals with women and this is how they came upon the Mályvavirág Trust which was established in 2013 for the prevention and healing of women with cervical cancer. The main scope is prevention and rehabilitation, so that no women are lost in Hungary to the disease.